A kritikai kutatás elnevezés nem egy konkrét tudományterületet vagy tudományos módszert jelöl. Egy tudományos megközelítésre vonatkozik, amely számos különböző kutatási területen megjelenik a humán- és társadalomtudományokban. A kritikai megközelítés és a kritikai kutatások leginkább a marxista filozófia, a frankfurti iskola kritikai elméletének, illetve a posztstrukturalista kritikai elméletek hagyományára hivatkoznak. A “kritikai” kifejezés a magától értetődő, természetesnek tűnő hatalmi és elnyomó struktúrák leleplezésének ambíciójára vonatkozik, illetve az elnyomott, marginalizált csoportok helyzetének és érdekeinek felismerésére a fennálló társadalmi és kulturális rendben. A kritikai megközelítések nem csak a fennálló, állandónak tűnő elnyomó rezsimek történetiségét mutatják meg, hanem azt is láthatóvá teszik, hogy e rezsimek áldozatai, hogyan fogadják el alávetett helyzetüket, sőt vesznek részt ezeknek az őket elnyomó struktúrák fenntartásában. Egy jellegzetes témája a kritikai kutatásoknak az iskolarendszerek vizsgálata. A kritikai kutatás ebben az esetben azt vizsgálja, hogy az oktatáspolitika, az intézményrendszer, és a pedagógia eljárások miként járulnak hozzá a társadalmi egyenlőtlenségek fenntartásához. A kritikai megközelítést gyakran megkülönböztetik az interpretatív kutatástól, amennyiben ez utóbbi nem a hatalmi mechanizmusokra, hanem a cselekvők jelentéskonstruálási gyakorlataira fókuszál. A kritikai kutatások azonban gyakran megállnak a hatalmi viszonyok leleplező felmutatásánál, ezért szokás szembeállítani a transzformatív kutatásokkal is, amelyek a hatalmi viszonyok gyakorlati megváltoztatásának lehetőségeit is vizsgálni szeretnék, ezért jellemzően konkrét társadalmi beavatkozásokhoz kapcsolódnak.
