A közösségi színház elnevezés nem egy autonóm területet, egy önálló részvételi színházi műfajt, egy koherens módszert jelöl, hanem sokféle színházi kísérlet összefoglaló elnevezéseként használják. Alkotóik közösségi színházi előadásnak nevezik például egy felszámolt indusztriális központ kollektív emlékezetét megőrző dokumentum-színházi előadást, egy (kül)városi, marginalizált fiatalok tapasztalataiból építkező az ifjúsági és szubkultúrát elismertető utcai performanszot, vagy például egy börtönben megvalósult dráma projektet. A címkét alkalmazó programok egy jellegzetes vonása, hogy igyekeznek a résztvevőket közösségi élményhez juttatni, amelynek eredménye, hogy a marginális csoport tagjai közösségi identitásukban és egyéni önazonosságukban megerősödve térnek vissza a színház utáni mindennapokba. Az egykori gyárváros lakói elmondhatják, megteremthetik saját közös történetüket, lakóhelyük történelmét és kollektív emlékezetét. A marginális fiatalok megmutathatják kreativitásukat és megélhetik különlegességüket; társadalmi hátrányaikat erőforrásként is elgondolhatják. A börtönök lakói megtapasztalhatják, hogy levethető, felbontható a bűnelkövető címke, hiszen nem csak az teremthet köztük közösséget, hogy elítéltek, hanem hogy egy színtársulat tagjai is; színészekké válva pedig új társadalmi szerepeket sajátíthatnak el. Az újabb közösségi színházi törekvések magukévá teszik “a közösség” fogalmának kritikai megközelítését, és zárt, lokális csoportok helyett, szomszédságokban, illetve hasonló társadalmi tapasztalatokkal rendelkező résztvevők közösségében gondolkodnak. A témáról szóló szakirodalom megkülönbözteti a közösségi színházat a társadalmi színháztól. Míg az előbbi elsődlegesen a közösségi értékek és erőforrások felismerésén és valorizációján keresztül hoz létre változást, az utóbbi a hatalmi, hierarchikus, strukturális viszonyok láthatóvá tételét, a kritikai tudatosság kialakítását tekinti a változás motorjának.
