Az elmúlt két évtizedben a fotóhang az egyik leginkább letisztult művészetalapú részvételi kutatási eljárássá vált, amelyben a résztvevők nem csupán fotózni tanulnak, hanem a fotótémák közös kitalálása, a képek feldolgozása, megbeszélése, kiválogatása, elrendezése és kiállítása során végiggondolják az életüket meghatározó társadalmi viszonyokat, és azt is, hogy a képekben megjelenített társadalmi problémákat miféle közös cselekvésekkel oldhatják meg. A hat hónapon keresztül folyamatosan készülő fotóesszék kínálják fel a “tartalmat” a helyszínspecifikus színház számára.

A fotóhang módszer kialakulását Paulo Freire egy Limában végzett terepmunkájához szokás társítani. Freire, a kritikai pedagógia megalapozója ekkor, vagyis 1973-ban kért először fiatalokat arra, hogy fotózzák le az „elnyomást”. Az elkészülő különleges képek közül a legélénkebb vitát egy falba vert szöget ábrázoló kép váltotta ki a résztvevőkből. Mint kiderült, a kenyerüket sok esetben belvárosi cipőpucolóként kereső fiatalok soha nem viszik haza a nehéz ládáikat a messzi külvárosba, hanem szöget bérelnek a belvárosi boltokban, s oda akasztják a munkaeszközüket éjszakára. A „szög kibérlésének” élménye körül a kizsákmányolásról és az elnyomásról szóló sűrű beszélgetés bontakozhatott ki a fiatalok között.

Az ormánsági kistelepülésekről érkező fiatal felnőttekkel közösen határozzuk meg, hogy a jövő-vállalkozás-munka témakörből kiindulva mik legyenek a megfotózott fogalmaink. A csoport 2016 őszétől havi rendszerességgel találkozik, hogy a négy szomszédos – olykor egymással is versengő – kistelepülés különböző korosztályokhoz tartozó lakóit közös platformra hozza. A módszer előnye, hogy nem épít az iskolában szerzett tudásra, a csoport minden tagját megtanítja a tudatos képkészítésre – miközben lehetővé teszi a közösségi problémák és vágyképek lépésről lépésre történő megfogalmazását is. A csoportot Csoszó Gabriella fotóművész aktivista vezeti, akinek Oblath Márton szociológus lesz az asszisztense.

Fotó: Csoszó Gabriella